Judit
Ben
Ahogy közelgett a nyár egyre inkább egy kerthelységre vágytunk, azzal az őrjítő tudattal, hogy kell egy b opció is, mert mi van, ha esik. Tudtuk, hogy, ha valamikor, akkor most van itt az idő, hogy egy igazi pop up-ot csináljunk, főleg azért mert Ben Spalding úgy érzi jól magát, ha a vendégek között főzhet. A hét közepén lementünk Csopakra a Szent Donát Pincészet éttermébe, ahonnan csodás a kilátás és fantasztikus, ahogy a terasz és az éttermi rész eggyé válik. Kovács Tamás tulajdonos és csapata mindenben maximálisan segítettek minket, amit ezúton is hálásan köszönünk!
A hét végére újra Budapesten voltunk, a Budai Vár alatti Kapucinus utcában, egy titkos kertben, amit lampionokkal tettünk még barátságosabbá. A kertben lévő pajtában került felállításra a Miele mobilkonyhája, néhány hűtőszekrénnyel kiegészítve. Ezt a konyhát leginkább bemutatókra használják, a gépeket háztartásokba ajánlják, de tény, hogy kétszer 80 főre főztünk velük minden fennakadás nélkül, 3 napig folyamatosan. Ben Spalding igencsak dicsérő szavakkal jellemezte a Miele mindennel felszerelt konyháját, hiszen gördülékenyen kiszolgálta a magas minőséghez szokott vendégeinket. Kiss Sándor, a Miele séfje mindvégig rendelkezésünkre állt és segítette Ben munkáját. Köszönjük Móger Mónikának, a Miele vezetőjének, hogy lehetővé tette a mobilkonyha használatát. Ben Spalding menüsora elkápráztatta a vendégeket. Egyszerű, szinte hétköznapi alapanyagokból varázsolt egy emlékezetes ételsort. Volt borsó, krumpli, bab, malac hasaalja és persze saját találmánya, a Holy Fuck szósz, amire mindenki felkapta a fejét. Fantasztikus látni (és kóstolni) ki, mire képes, ha tiszteli a legegyszerűbb alapanyagot is!
A borokat Bodor Bence hoztaVillányról, és úgy láttuk, hogy gyorsan átvette a hely és a vacsora hangulatát, mert láthatóan nagyon jól érezte magát nálunk.
Nagyon nagy élmény, hogy sok olyan vendég van, aki mind a 4 vacsorát végigkóstolta. Mindig öröm viszontlátni az ismerős arcokat, akik mesélnek rólunk a barátaiknak, és a következő alkalomra már nagyobb asztaltársasággal érkeznek. Reméljük, folytatódik ez a szép hagyomány.
Itt az ideje, hogy megérkezzen az első női séf is!
As summer was approaching, we were desperate to find a nice outdoor garden, knowing we must have a B option, in case it started raining on our parade. We knew that at some point we would have to organize a real pop-up event where we have to provide the entire infrastructure and the time has arrived since Ben Spalding was the perfect chef to do that as he loves cooking among the guests. So we had two new experiences. First we went to Csopak to the St. Donat Winery and Restaurant where the view is magnificent and it is fantastic how the terrace and the restaurant become one.
Tamás Kovács owner and his magnificent team have gone out of their way to assist us which we are eternally thankful for.
By the end of the week we were back in Budapest, in Kapucinus street below the Buda Castle, in a secret garden adorned with lanterns. The mobile kitchen provided by Miele was set up in the garden shed along with the fridges.. Miele uses this mobile kitchen mostly for demonstrations and they are household appliances, yet we cooked with them for 80 people twice without any disaster and the appliances were on continuously for three straight days. Ben Spalding only had high praise for the well-equipped Miele mobile kitchen, since it smoothly served our guests who are used to the highest quality. Sándor Kiss, resident chef of Miele was at our disposal throughout the event and assisted Ben in everything. We would like to thank Mónika Móger, who runs Miele in Hungary for giving us the opportunity to use Miele’s mobile kitchen. Ben Spalding’s menu dazzled our guests. He created a memorable menu out of simple, everyday ingredients. He cooked peas, potatoes, beans, pork belly and his own creation, the Holy Fuck sauce, which was not missed by our guests. It was fantastic to see (and taste) what a chef can do if he respects even the most basic and simple ingredients!
The wines came from Villány by Bodor Bence who quickly got a feel of the event and had an enjoyable dinner with our guests.
It is truly wonderful that many of our guests had come to all four of our events. It is always a pleasure to see familiar faces, who tell their friends about Globalist Kitchen and request a larger table to the next event. We hope this great tradition of spreading Globalist Kitchen through word of mouth, continues.
It is time to welcome the first female chef!
Csopak
Balogh Róbert Fotó:


Kapucinus utca






